Variáció autómosásra

Egy szuper autó szuper kezelést érdemel. Legutóbb, amikor elvittem mosodába az autómat (két évvel ezelőtt), sikeresen meg is karcolták az anyósülés felőli első ajtót. Úgy fel ment az agyvizem, hogy azt nehéz lenne írásban ecsetelni, és mivel a kár nem haladott meg egy bizonyos értéket, a mosoda sem volt hajlandó kártérítést fizetni. Ekkor döntöttem úgy, hogy saját magam fogom tisztítani az autómat. Ez esetben, ha én rontok el vagy teszek tönkre valamit, legalább tudom, hogy én voltam és nem fogok másra haragudni.

Úgy gondoltam, hogy minden adott ahhoz, hogy ezt megtegyem, hiszen egy domb alján lakunk és folyton megtelik az udvarunk esővízzel. Csak ki kell használom a természet adta lehetőségeket. Ástam egy gödröt majdnem a domb alján, de azért kissé fennebb, mint a töve és kibetonoztam az alját és az oldalát. Annyira izgalomban voltam a dologtól, úgy örültem, hogy teljes mértékben én törődhetek a kicsikémmel, hogy el is felejtettem, hogy a medencéből, hogyan fog kijönni a víz. Jól tudtam, hogy ha vödrönként kezdem ráönteni az autóra, nemcsak hogy rettentő fárasztó lesz nekem, de ráadásul a víznek nem is lesz nyomása. Egy tiszta autóhoz pedig nm elég a tisztító vegyszer! A víznek is nagyon erős nyomásúnak kell lennie, hogy a piszkot le tudja mosni a kocsi felületéről. A feleségem akkoriban nagyon sokat nevetett rajtam. Egyébként imádta az autómániámat és ő is nagyon szeretett örömautózni velem, de amikor a gödröt ástam és betonoztam, nem bírt betelni a látvánnyal. Nem tudom mi volt ennyire nevetséges?

A víznyomás problémájára visszatérve, vettem egy szivattyút és egy eléggé nagyméretű hidrofort, amit felszereltem a medence szélére és rákötöttem egy slagot. Tökéletes megoldás. Azért döntöttem a hidrofor mellett, mert arra gondoltam, ha már azzal is spórolok, hogy esővizet használok a kocsi mosáshoz, akkor spóroljak egy keveset az energiával is, ami a szivattyút bekapcsolja. A hidrofor, ami tulajdonképpen átmeneti tároló tartályként üzemel, a benne lévő levegő segítségével kellő nyomást biztosít a tartályban lévő víz kinyomásához és csak azután kapcsol be a szivattyú, ha ez a víz elfogyott. Akkor tartályt vásároltam, hogy simán kibírja egy gyors autómosás végéig a benne lévő víz. Csak akkor szokott bekapcsolódni a szivattyú, ha nagyon piszkos az autó és rengeteget kell kínlódnom a ráragadt sárdarabkákkal. És ez, mivel kizárólag csak aszfalton járok, nagyon ritkán szokott előfordulni.

A barátaim nagyon csodálnak érte, hogy ennyire vigyázok az autómra. Olyan büszkeséggel tölt el, amikor a saját magam által kialakított autómosó rendszeremről kérdeznek. És habár boldogan mesélem el, hogy hogyan épül fel az egész, mégis az a kedvenc részem, amikor a garázsból kiparkolt autó a mosás után az udvar közepén csillog és szárad a napon. Ez az érzés mindent megér.