Több oka is lehet, ha módosítanunk kell a lakásbiztosítási szerződést

Az elmúlt években sok álmunkat meg tudtuk valósítani a férjemmel: született egy kisfiunk és egy kislányunk, elköltöztünk a saját kertes házunkba, idén pedig vettünk egy autót. A kisebb-nagyobb problémák ellenére, amik mindenki életében előfordulnak, nagyon boldogok vagyunk és mindig újabb célok elérésén munkálkodunk. A gyerekek szerencsére nagyon szeretnek autózni. Ez sok mindent megkönnyít, mert a város szélén lakunk, távol az óvodától, munkahelyektől, orvostól, stb. Így pedig nem kell tömegközlekedéssel utaznunk mindenhova, nagyon sok időt megspórolunk, mióta megvettük az autót. A férjem néha fogja a fiunkat és ketten elmennek csak úgy autókázni és közben szemlélődnek a városban. Mindketten rajonganak az autókért és járművekért, úgyhogy nem csoda, ha ebben egyetértenek. A kislányunk is szeret autózni, de ő inkább a lányosabb játékoknál marad, szívesen babázik, épít nekik házakat.

Hogyan és mikor mondhatunk fel egy biztosítási szerződést?

Épp itt a lakásbiztosításunk évfordulója. Most, hogy már autónk is van, szeretnénk arra is biztosítást kötni, valamint pár dolgot módosítani a szerződésben. Találtunk egy nagyon jó biztosító céget, az egyik barátnőm ajánlotta. Ő mondta, hogy a Pannon-Safe Kft. oldalán találhatóak a legjobb lakásbiztosítás ajánlatok, erről mi magunk is hamar meggyőződtünk. A régi biztosításunk már nem igen aktuális, úgyhogy mindenképpen ki akartuk használni az évfordulót arra, hogy biztosítót váltsunk. A szerződés felmondása úgy zajlik, hogy a biztosítási évforduló előtt 30 nappal egy felmondó nyilatkozatot kell küldenünk a biztosítónak a nevünkkel, címünkkel, születési hellyel és idővel, a szerződés- vagy kötvényszámmal, valamint a biztosító nevével. A felmondás elfogadásáról szükséges igazolást kérni. A felmondó nyilatkozatról is legyen egy igazolásunk, hogy később is tudjuk bizonyítani a felmondást. Hogyha túlfizetésünk marad, miután felmondtuk a biztosítást, akkor a díj visszafizetését írásban kell kérvényezni. Csekkes fizetéssel postai úton vagy pedig utalással fogják rendezni a túlfizetést.

lakásbiztosítás ajánlatok

A pannonsafe.hu online kalkulátora egy csomó feladatot megspórol nekünk

A pannonsafe.hu oldalon van egy lehetőség arra, hogy online kiszámoljuk, hogy mennyi legyen a biztosítási összegünk. Ugyanitt online meg is tudjuk kötni velük a szerződést. Hogyha több mint 30 nappal az előző biztosításunk évfordulója előtt visszaküldjük a cégnek a megbízást, elintézik nekünk annak a biztosításnak a felmondását, amennyiben az online kalkulátoron keresztül kötünk velük új biztosítást. Ezzel nagyon sok energiát megspórolnak nekünk. Az online kalkulátort bárki megtalálhatja a pannonsafe.hu/lakasbiztositas oldalon. Egy külön lapon fog megnyílni az űrlap, ha rákattintunk az “online kalkulátor” menüpontra. A biztosító társaságok ajánlatainak megtekintése előtt el kell olvasnunk pár tájékoztatót, hogy képben legyünk minden fontos pontról. Ezek között szerepelnek például a biztosításközvetítő cég adatai, az adat- és panaszkezelés, a közvetített termékek köre, jogszabályok és az üzletszabályzat.

Autóra vagy akár vállalkozásra is köthetünk itt biztosítást

Mi is itt kötöttük meg a biztosítást az adataink és igényeink megadásával, nagyon egyszerű volt és egyáltalán nem olyan időigényes, mintha személyesen kellett volna elintézni. A Pannon-Safe szerencsére elintézte helyettünk a korábbi biztosításunk felmondását is, úgyhogy azzal sem kellett bajlódnunk. A kiegészítő biztosítások közül sokat kiválasztottunk, mert nagyon jól jöhetnek. Ugyanitt persze megkötöttük az autónkra is a biztosítást, tudniillik a Pannon-Safe nemcsak lakásbiztosítással foglalkozik, hanem kötelező biztosítással, Casco biztosítással, nyugdíjbiztosítással, vállalkozói biztosítással és még hitelekkel és megtakarításokkal is. Egyszóval náluk megtalálunk mindent egy helyen, azt garantálni tudom, hogy a legjobb lakásbiztosítás ajánlatok náluk vannak. Mondhatni nagycsaládosként nekünk igazi megnyugvás, ha egy jó biztosító kezében tudhatjuk az ingóságainkat vagy az ingatlanunkat. Így bármi is történjen, az biztos, hogy semmi nem fog anyagilag váratlanul érni.