Örömautózás a gyerekeknek is

Két hete a bátyám felhívott, hogy egyszer ugorjunk át hozzájuk ebédre. Én még a reggeli kávémon sem voltam túl, amikor megkérdezte, hogy ugye tudom, hogy nemsokára lesz az unokaöcsém, Beni születésnapja. Minden nagynéni tudja, hogy egy gyerek születésnapja egy teszt. Ha rossz ajándékot vesz, nem találja el a gyerkőc ízlését, akkor az legalább egy hónapig nem áll vele szóba. Így megkezdődött vesszőfutás a tökéletes ajándékért. Szinte naponta nyaggattam a bátyámat azért, hogy árulja el, mi érdekli Benit, minek örülne. Felvetettem neki egy sereg játékötletet, de állítólag amikor ezeket az öcsém megemlítette a gyereknek, az csak elhúzta a száját, és elvonult a szobájába gépezni. Na, ez se nagy segítség. Már kész voltam bedobni a törülközőt, és egy csomag zoknival beállítani a bulira, amikor az öcsém végre előállt a nagy ötlettel: autóversenyzés. El sem hiszem, hogy nem jutott előbb az eszébe, hisz tudja rólam, hogy imádom az autókat. Még két hónapja sincs, hogy együtt kiruccantunk a horvát tengerpartra a sötétpiros bérelt kabrióval.

Szóval végre sikerült kideríteni, hogy Beni nagy autóverseny-rajongó. Az össze nagyobb versenyt látta, és ha nem a kedvenc csapata nyer, elvonul a szobájába duzzogni. Aranyosnak hangzik, hogy egy kilenc éves képes ennyire beleélni magát egy versenybe, de a bátyám nem tartja annyira szórakoztatónak, hogy bezárkózik, és még vacsorázni sem hajlandó kijönni. Viszont megnyugtatott, hogy ha sikerül találnom egy játék versenypályát, annak Beni nagyon fog örülni. Végre fellélegezhettem, hogy rátaláltunk a tökéletes ajándékra, amivel talán a legjobb nagynéni díjat is elnyerem. Ám ekkor jött a következő dilemma: honnan találok én olyan játék versenypályát, ami tetszene a finnyás kisfiúnak?

Már volt egy ehhez hasonló játéka, de azt hamar elnyűtte, a darabjainak fele mára elveszett, így a bátyámék nem is nagyon próbáltak neki másikat venni. Én viszont elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, találok egy olyan versenyautós játékot, amitől Beninek leesik az álla.

Órákat töltöttem el az interneten, de egyik játék sem olyan volt, amilyet szerettem volna. Mindenképpen olyat akartam, amivel tudnak versenyezni a többi barátjával. Az öcsémék gyakran szerveznek kisebb délutáni bulikat hétvégente, és mindig panaszkodik, hogy a fiúkat semmi nem köti le, és mindig az lesz a dolog vége, hogy összetörnek egy vázát, vagy a falra firkálnak. Legalább amíg az autókkal játszanak, a berendezés is egyben marad.

Pár napig hiába keresgéltem, vagy a pálya volt túl kicsi, vagy a versenyautók nem voltak elég élethűek. Olyat meg semmiféleképpen nem akartam venni, amit Beni besuvaszt egy doboz mélyére a többi játéka mellé. Néha úgy éreztem, több időt töltök el egy kicsi játékautónak a kiválasztására, mint a saját autónkéra. Pedig ahhoz is végig kellett járnom jó pár autókerekedést, de legalább én tudtam, mit akarok. Viszont egy gyereknek néha nagyon nehéz eltalálni az ízlését. Főleg, ha fiú, mert a lányok sok mindennek örülnek, az a lényeg, hogy rózsaszín legyen, vagy szivárványos, ők már boldogan eljátszanak vele.

Sok játékboltban jártam a múlt héten, de megfelelő versenypályát sehol nem találtam. Aztán az egyik barátnőm adott egy tippet egy oldalra, ahol rengeteg játék van, kislányoknak és kisfiúknak is. Én eddig még nem rendeltem tőlük, de a barátnőm azt mondta, hogy ő már igen, és nagyon meg volt elégedve velük. Nagyon széles volt a választékuk, és sikerült olyat játék versenypályát találni, amilyet eredetileg megálmodtam. Én erről a linkről rendeltem meg a versenypályát: jatekwebshop.eu/fiu-jatekok-641/jarmuvek-autok-1222/carrera-1288

Izgatottan vártam, hogy kihozzák a rendelést, de fölösleges volt aggódnom, mert nagyon gyorsan megkaptam, még előbb is, mint reméltem. Maga a játék pedig szuper, jó minőségű, különleges darab. Alig tudtam kiszedni a párom kezéből, mert legszívesebben kinyitotta volna a dobozt, és ő kezdett volna játszani vele.

Ezek után már csak az volt a kérdés, hogy Beninek tetszeni fog-e, és jelentem, teljes siker! Rögtön felcsillant a szeme, amint meglátta a dobozt, és máris elkezdett játszani vele. Örültem, hogy ennyire boldog, és az öcsém pillantásából rájöttem, hogy ő már előre sejti, hogy a gyerek ezután a fél éjszakán át a versenyautókat fogja nyúzni.

Biztos rendelek ettől a játék webshoptól máskor is. Ráadásul külön tartozékokat is lehet a versenypályához rendelni, új pályaautókat és autómentő teherkocsit is. Amennyire Benit ismerem, meg se várja a karácsonyt, már egy hét múlva könyörögni fog a szüleinek a kis zöld Ferrari modellért.