Nevezzük meglepetés ruhavásárlásnak

Most azt hiszem, egy olyan bejegyzést fogok írni, aminek a párom örülni is fog, de nem is. Remélem, azért megértő lesz, amikor ezt olvassa, hiszen egy vallomás, és senki sem tehet arról, hogyha valamit úgy él meg, ahogy. Mindenkinek szíve-jóga, hogy mit szeret csinálni, vagy épp mit nem, hogy hol érzi magát jól, és hol nem.

Szóval ez az öröm autózás örömteli dolog, egészen addig, amíg üröm nem lesz belőle. De hogyan válik egy mókásnak induló utazás keserűséggé? Például úgy, ha az ember nem számit rá, hogy utazni fog. Péntek délután azzal a boldog tudattal indultam haza a munkából, hogy nem csak egy nagyszerű, pihentető hétvége áll előttem, hanem egy teljes hét semmittevés is. Szabadságra indultam, de úgy hogy nem terveztem semmit a szabad napjaimra. A rengeteg pörgés és sietség közepette nekem nem csak nyaralásra van szükségem, ahol szintén idegeskedni szoktam, hanem semmittevésre is.

Ezt terveztem arra a hétre. De ahogy kiléptem az ajtón, és láttam, ahogyan a párom ott vigyorgott a parkolóban a kabriójának támaszkodva, tudtam, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Mégis, azt gondoltam, ette fenne, lesz egy teljes hetem pihenni, lássuk mit tervezett mára. Boldogan köszöntöttem és hagytam, hogy vigyen, amerre szeretne. Persze furdalta az oldalamat a kíváncsiság, de semmit nem tudtam kiszedni belőle. Este tízkor már nagyon fáztam és az agyamra ment a folyamatos szél, kértem, hogy húzza fel a tetőt. Tizenegyre érkeztünk egy útszéli panzióhoz, és reggel nyolckor már indultunk is tovább. Próbáltam aludni az autóban, kihasználni, hogy az utazáson kívül semmi nem kell tennem, de az erős szél miatt egyáltalán nem volt kellemes. Több óra könyörtelen vezetés után délután fél négyre érkeztünk egy kis nyaralóhoz. Azt hittem, hogy kiesek az autóból, már annyira éhes voltam.

  • Itt leszünk négy napig, aztán megyünk tovább. Ki akarom használni ezt a szabad hetet, megnézzük a Transzfogarasi utat. Hát mondanom sem kell, mennyire kiakadtam, egész este nem szóltam hozzá. Hogy tervezhetett ekkora kirándulást, mindezt úgy, hogy nem is beszéli meg velem. Ez számomra nem meglepetés volt, hanem kín. Semmi nem volt nálam a fogkefémen és a hajkefémen kívül, amit mindig magammal hordok. Még tiszta alsóneműm sem volt. Azt mondta, hogy négy napig leszünk itt, az erdő közepén. Az végül is jó, ha nem én kell főzzek. Akkor nem fogok csinálni semmit.

Megpróbáltam beletörődni a helyzetembe és felléptem a kedvenc webshopomra, hogy rendeljen magam után néhány ruhát. Először is egy kardigánnal kezdtem, mert elegem volt, hogy folyton fázom az autóban. Utána néztem a neten ennek a Transzfogarasi útnak, ott fent a hegyen jó hideg volt, hiába volt május. Tudtam, hogy odafent a párom nem fogja felhúzni a tetőt az autóra, hiszen a látványt szeretné majd élvezni. Aztán elszórakoztam még néhány ruha kiválasztásával. Végig gondoltam, hogy mire van szükségem, hogy az egész hetet túl éljem. Csak azt sajnáltam, hogy bőröndöt nem tudtam rendelni az oldalról.

Pizsamát tudtam szerezni a páromtól, de férfi boxerben mégsem járkálhattam napközben. Alsónemű terén is rendben voltam, hiszen ha este megmostam, reggelre könnyen megszáradt. Három nap múlva meg is érkezett az s.o.s csomag. Hihetetlen felüdülés volt az új ruháimat felpróbálni és nézegetni magam a tükörben. Jó volt az a három nap a semmi közepén, de mindennek megvan a maga határa.

Imádtam az új kardigánomat, azonnal neki is fogtam a fotózkodásnak benne. Meg ott volt az a sok gyönyörű blúz és nadrág, amit választottam. Végre egy igazi pozitívum a kiruccanásunkban: készíthetünk képeket, amelyeket nyilvánosan is vállalhatok, hiszen nem az összesen ugyanazt viselem. Másnap elindultunk, és ahogy átértünk a határon, máris megjelentek a hegyek. Még nagyon sokat kellett utaznunk, hogy elérjük az úti célunkat, de útközben is annyi csodálatos dolgot láttam, ami elvarázsolt. Az új, kapucnis kardigánom pedig tökéletesen melegen tartott és azóta is mindig magammal viszem, ha kirándulni vagy autózgatni megyünk. A képekért nézzétek meg a közösségi oldalamat.