Kellemes meleget nyújt a téli napokon a fűtésre szolgáló klíma

Már gyerekkoromnak is nagy örömet jelentett számomra a kocsikázás, imádtam mindenhova autóval menni a szüleimmel. Általában édesapám vezetett, én meg amíg kicsi voltam, a hátsó ülésről kísértem figyelemmel az úton történő eseményeket, az autópályán pedig élveztem a száguldást. A téli hidegben mindig nagyon jól esett az autó kellemes fűtése. Nagyobb koromban végre ülhettem az anyósülésen, és egyre inkább vágyakoztam arra, hogy a vezetőülésbe kerüljek és egy nap a saját autómat vezethessem.

Szerencsére mára ez már bekövetkezett. Nemrég eljutottam odáig, hogy vettem magamnak egy használt, de kitűnő állapotban lévő Renault autót. Nagyon élvezem a vezetését, amikor csak tudom, használom. Ezen a télen azonban arra lettem figyelmes, hogy hiába indítom be a fűtést, nem lesz melegebb az autóban. Így egy pár napot fogvacogva töltöttem el út közben, amíg időt szakítottam a problémával való foglalkozásra. A bajt tetézte, hogy a lakásomban sem működnek hiánytalanul a régi radiátorok, tehát a hideg autóból kiszállva még a lakás sem nyújt kellő meleget. Ekkor még nem is sejtettem, hogy a fűtés elromlása az autómban több változást fog hozni az életemben, ugyanis sosem hallottam arról, hogy egyes klímaberendezések az otthonunkban fűtésre is használhatók.

Az internetet hívtam segítségül, ahol rá is találtam egy megfelelő szervizre, ahova elviszem az autómat. Amíg keresgéltem, egyszer csak rábukkantam a futesklimaval.hu oldalra, ahol a ‘klíma fűtésre‘ kulcsszavak alatt egy érdekes, számomra új találmányra leltem. Ez nem más, mint egy Cascade BORA elnevezésű klímaberendezés lakásba, ami egyúttal fűtésre is alkalmas. 2,8 kW-os a fűtőteljesítménye, nagyon modern készülék. Szerencsére a cég ki is szállítja és segít is a beszerelésben, valamint 5 év garanciát vállalnak rá. Ez pont kapóra jött nekem, tehát úgy döntöttem, hogy megrendelem ezt a készüléket, mivel ráfér a lakásomra is a felújítás, főleg most télen jól jön a plusz fűtés.

Pár munkanapon belül ki is szállították, beszerelték. Nagyon megtetszett ez az új fűtési módszer. Közben az autómban is kész lett a fűtés, tehát ismét maradéktalanul élvezhettem az autókázást a megjavított fűtőrendszerrel.